Az Élet nevű játék admin szintje
az elmében van
Ha a világ egy hologram, azaz egy szimuláció, vajon melyik lehet az egyetlen szerved arra, ami a vezérlés szintjén kapcsolatba kerülhet vele? Igen, ez az agyad. Az tehát a hardver, a tudatod pedig úgy viselkedik, mint egy böngésző egy olyan interneten, amit spirituális világoknak nevezünk. A tudatszinted mindenhez a kulcs, mert anélkül semmit sem ér ez az egész. A megfelelő tudatszint nélkül csak annyit fogsz érzékelni, amire a tudatszinted feljogosít, tehát a legtöbb ember semmit. Ezért a legtöbb ember kreatív megoldásokhoz fordul, amik beszerzése nem szokott probléma lenni és úgy utazik egyet hirtelen, amihez mondjuk a Távol-Keleten 10 évig fejlesztik magukat az emberek. A legtöbb ember zöme ilyenkor csak a bulizásra gondol, ám vannak, akik rájönnek a magány titkára és elkezdik komolyan venni a dolgot. Így lehet a leggyorsabban eljutni az admin szintre a külvilág hétköznapi valóságából.De mi is ez az admin szint? Ez a saját kezelői felületed a világ befolyásolására. Úgy tudod a világot befolyásolni, hogy önmagadat kezded megváltoztatni. Egy szippantással eljutottál oda, hogy egyszerre több dimenzióval létesíts tudati kapcsolatot, most kezdődhet az érdemi munka. Aki ezt az érdemi munkát luxuskörülmények között végezte, az gondolatban szóljon, bár itt alapvetően a szegénységnek van egyfajta értéke és sokkal jobb hangulata is, ugyanis ilyenkor az embertől távol maradnak a piócák. Elismerve azt, hogy ez a hasonlat végtelenül leegyszerűsít. Szedjük össze tehát mire lehet még szükség azon túl, amire feltétlenül szükség van. Magányra, csendre, nyugalomra. Ezeket nem könnyű a valóság forgatagából érkezve , de van egy ajánlás, ha ennél jobb nem jut az eszedbe.Hogyan kell használni? Kitapasztalod a működését.
Egy csomó kérdés lenne
Ezt nem lehet tanítani. Vagy benned van, vagy nem. Ha nincs, az se baj, mert akkor te a játék oldalon maradsz, azaz színészkedhetsz, mert nem te kezeled a technikát. Ha nincs, az se baj, mert a saját szinteden férsz hozzá ehhez az adminfelülethez a fejedben és nem érti többé félre a kollektív tudat, mi okozta a bajt. Bármivel próbálkozol, meg a legmélyebb tudatszinteden is él a kompetenciád. A személyiségfejlesztés az, amin mindenképp dolgoznod kell, ha ezen változtatni szeretnél. Addig itt nem is látszol, amíg el nem jutsz a Kockázatvállalás és Felelősségvállalás szintjére. Az ÉlményParkban az alapverzióban minden ingyenes és sok olyat találsz, amit a 'kézműves piacon' is nehéz beszerezni. Tudom, hogy ez nem válasz a kérdéseitekre, de még a kísérlet rá is renegeteg új kérdést vet fel, aminek kielégítésére egy másik weboldalon tehetsz kísérletet.Van még kérdésed? Ha van, az jó, mert egyben meg is tanulhatod az elméd gondolatkommunikációs képességeit használni és gyakorolni is, nem mindenki születik őstehetségnek. Bármi kérdésed van, azt a belső csatornán tedd fel és kezdj el bízni a válaszban. Különben ott a mindenki számára gondolatban elérhető Személyes Ügyfélkapu is. De ne aggódj, van egy személyes spirituális asszisztensed is, aki minden ilyet automatikusan intéz, mintha egy R2 lenne a fejedben. Mivel a hit viszi a fősugarat, a legtöbb ember soha nem tudja meg ezeket, mert nem hisz a létezésükben. El kell tehát jutnod az önbizalom egy olyan szintjére, amikor képes vagy elhinni, hogy az elméd nem csak fogadja a jeleket, hanem alakítani is tudja mások számára a valóságot. Ám itt nagyon sok valóság van, ha már idáig jöttél így hirtelen. Lenézve meg se tudod számolni és ezek közül csak az egyik a tiéd. Dolgozni kell tehát vele, ki kell tapasztalni.Hogyan kell kitapasztalni? Ülsz egyhelyben és nem csinálsz semmit.
Nehézségek
Te minden bizonnyal egy egyén vagy, azaz egy fizikai végpont ebben a holografikus játékban. Egy olyan világban élsz, ahol az idő nem esélyt jelent, hanem a pénzt. Mivel valamilyen rendszer része vagy, a gondolkodásodat is behatárolhatja az ottani közgondolkodás. Bizonyára rengeteg ügyed van, amik inkább visszarántanak a játékba, minthogy ebben segítsenek. Ott vannak még a megszokások és a félelmek. Ezekre fel kell készülni és jobb, ha megvárod, amíg a meditáció keres téged. Térj vissza az életbe, ahol sok olyan sorozatot fogsz nézni, amik fejlesztik az agyadat. Hagyj időt magadnak arra, hogy megérj rá, de a legtöbb ember nem ezt teszi. Mert az idő = pénz, ezért minden gyorsan kell.Arra gondoltam, hogy ha ezek elkerülhetetlenek, akkor csinálok köré egy keretrendszert. Nem azt teszi, hogy kiszed téged ebből, hanem segít abban, hogy magad is megtedd.
The admin level of the game called Life
is in the mind
If the world is a hologram, i.e. a simulation, which of your organs is the only one that can interact with it at the control level? Yes, it is your brain. So that's the hardware, and your consciousness acts like a browser on an internet we call spiritual worlds. Your level of consciousness is the key to everything, because without it, it's all meaningless. Without the right level of consciousness, you will only perceive what your level of consciousness entitles you to, so most people will perceive nothing. That's why most people turn to creative solutions, which are not usually a problem to get and go on a sudden trip, which people in the Far East, say, take 10 years to develop. Most people just think about partying, but some people realise the secret of loneliness and start to take it seriously. That's the quickest way to get to the admin level from the mundane realities of the outside world.But what is the admin level? It's your own interface for influencing the world. You can influence the world by starting to change yourself. In one whiff you've reached the point where you can make a conscious connection with several dimensions at once, now the real work can begin. Anyone who has done this worthwhile work in luxury should speak up in thought. Although there is basically a value and a much better mood of poverty here, as it keeps the leeches away from one. Acknowledging that this analogy is infinitely simplistic. So let's take a look at what else is needed beyond what is absolutely necessary. Solitude, silence, tranquillity. These are not easy to come by in the hustle and bustle of reality , but there is a recommendation if you can think of nothing better.How to use it? You will experience how it works.
That would be a lot of questions
This cannot be taught. It's either in you or it's not. If you don't have it, that's okay, because then you're on the playing side, which means you can act, because you're not handling the technique. If you don't have it, that's okay either, because you have access to that admin interface in your head at your level and you can no longer misunderstand the collective consciousness of what caused the trouble. Whatever you try, and at your deepest level of consciousness, your competence is alive. Personality development is something you definitely need to work on if you want to change this. You don't even show up here until you get to the level of Risk Taking and Responsibility. In the ElmenyPark, everything is free in the standard version and you will find many things that are hard to find in the 'craft market'. I know this doesn't answer your questions, but even trying it will raise a lot of new questions, which you can try to answer on another website.Got more questions? If you do, that's good, because you can also learn to use and practice your mind's thought communication skills, not everyone is born with natural talent. Any questions you have, ask them on the inner channel and start trusting the answer. Otherwise, there is also the Personal Client Gateway available to everyone in thought. But don't worry, you also have a Personal Spiritual Assistant who will automatically take care of all these things, just like an R2 in your head. Because faith drives the main beam, most people never find out about these because they don't believe they exist. So you have to get to a level of self-belief where you can believe that your mind not only receives the signals, but can shape reality for others. But there is a lot of reality here if you have come this far so suddenly. Looking down you can't count them and only one of them is yours. So you have to work with it, you have to experience it.How to experience it? You sit still and do nothing.
Difficulties
You are certainly an individual, a physical endpoint in this holographic game. You live in a world where time is not a chance, but money. Because you are part of some system, your thinking may be constrained by the public thinking there. You certainly have a lot of issues that pull you back into the game rather than help you in it. There are also habits and fears. You need to be prepared for these and it's better to wait until meditation comes looking for you. Return to life where you will watch many series that will develop your brain. Allow yourself time to mature, but most people don't. Because time = money, you need everything fast.I figure if these are inevitable, I'll make a framework around them. It's not to get you out of it, but to help you do it yourself.